Most egy kicsit Ann szemszögéből nézzük a történetet. Feltűnik a barátnője is, és mellette egy egészen új Annt ismerhetünk meg. Plusz megtudjuk azt is, mit titkolt eddig Phineas elől.

- Edward, ezt nem gondolhatod komolyan! Hogy én errõl írjak!

- Ann! Nem történt semmi érdemleges. Nincs mirõl írni! Sajnálom, de ezzel kell beérned!

- De ez a sztori annyira nem illik hozzám! Betegségekrõl írni...

- Tudom, tudom... - az Edwardnak nevezett férfi együttérzõen nézett Annra.

- Mr Grant! - egy szõke, 19 év körüli, kék szemû lány sietett Edwardhoz. - Csak még egyszer meg akartam köszönni Önnek ezt a nagy lehetõséget. Egy cikk az eltûnt kisfiúról... nem hittem volna, hogy engem bíznak meg vele kezdõ létemre... Ez olyan megtisztelõ... - a lány szeme csillogott az örömtõl. - Ó, én... én akkor megyek is...!

Ann megdöbbenten bámult a lány után, majd Edward felé fordult.

- Szóval ez a legnagyobb sztori... Csak ez van... - a nõ szeme dühödten csillogott, de a hangja nem árult el semmit. - Miért?

- Hát... tu-tudod... - dadogta szárnyaszegetten Edward - nos... az a... helyzet, hogy mostanában olyan... izé vagy - fejezte be sután.

- Hogy mi?

- Hát... nem is tudom...

- Ááá, szóval nem vagyok elég jó? Azt akarod mondani? Hát tudod mit? - Ann mostmár meg sem próbálta türtõztetni magát. - Elegem van! Mostantól szabadúszó vagyok, érted?! És igenis, én is írok cikket arról a gyerekrõl! Majd meglátod, hogy az én cikkem jobb lesz, mint azé a csitrié!

- Jól van, jól van! - Edward ijedten nézett Annra. Sosem látta így tombolni. - Megírhatod a cikket. De... van egy rossz hírem: ha ez a... hmm... csitri leköröz, akkor... vége.

- Mi? - Ann értetlenül nézett a férfi gesztenyebarna szemébe. - Mi az, hogy vége?

- Akkor ki... ki leszel rúgva...

- Ezt nem teheted!

- De igen... Mostanában sokat romlott a teljesítményed.

- De ezt akkor sem...

- Végeztem - jelentette ki a férfi, és elindult az irodájába. Ann néma megdöbbenéssel nézett utána.

- Hé, Annie! Mi volt ez a csetepaté?

- Á, szia Sophie! - nézett Ann barátnõjére. Annak zöld szeme kíváncsian csillogott.

- Na, mi történt? Mesélj!

- Egy cikken függ az állásom... - jelentette ki nemes egyszerûséggel.

- Hogy mi? De hisz' te vagy itt a legjobb!

- Edward szerint már nem... - szomorúan rugdosta az asztal lábát.

- Evans! Már megint elkésett! - az irodából az említett férfi hangja hallatszott ki. - Azonnal jöjjön ide!

- Téged hívnak... - szólt Ann Sophienak.

- Mintha nem hallottam volna - utalt Sophie a fõszerkesztõ kiabálásának hangerejére. Ezzel sikerült egy halvány mosolyt csalnia Ann arcára. - Na jó, megyek... Majd délután találkozunk...

Ann némán nézte, ahogy barátnõje karcsú alakja eltûnik a fõszerkesztõi iroda ajtaja mögött. Pár percig még nézte a fehérre festett fadarabot, majd megrázta a fejét, és elindult - volna, ha tudta volna, hova kell mennie.

- Remek, most dughatom oda a képem, és megkérdezhetem, hol történt az egész... - füstölgött magában. Elindult Edward irodája felé, de nem kellett bemennie, mert a férfi épp abban a pillanatban lépett ki a szobából, hóna alatt egy aktacsomóval.

- Öhh... Ann -kezdte Edward. - Tudod, hova kell menned?

- Nem...

- Figyelj, én sem szeretnélek elveszíteni, de most az újság minõsége forog kockán - nézett komolyan Ann szemébe. - Nem tudom, miért romlott a teljesítményed, de szeretném, ha kiküszöbölnéd a problémát. Oké?

- Oké... de akkor mondd meg, hogy hova kell mennem!

- A Roxfortba.

- A Roxfortba... - ismételte döbbenettõl elhaló hangon Ann. Csak ne az legyen, amire gondol...

- Na, menj!

Ann még mindig nem tért magához. Lehetséges lenne...? De hát Phineas nem hagyta volna...

- Menj már! - ismételte meg Edward. - A kiscsaj már biztosan ott van.

Ann elindult. Ha tudta volna, hogy ez az a sztori, amibõl kimaradt, akkor nem kiabált volna Edwarddal. Sõt, örült volna, hogy nem õ kapta.

- Már késõ bánat - sóhajtotta.