Szegény Richard... :)

- Igazgató úr!

- Tessék - mondta Phineas az ajtón besétáló bûbájtan tanárnõnek, Mary Potternek. A falakon a régi igazgatók portréi elhallgattak, és úgy tettek, mintha aludnának.

- Hmm... egy elég kellemetlen esetben kérem a segítségét. Tudja, a házamból, a Hugrabugból eltûnt egy diák.

- Hogy micsoda? - Phineas felkapta a fejét. - Ki?

- Richard Wood. Talán ismerte... Kivételesen tehetséges diák, és ezt õ is tudja magáról...

- Ááá... Nem az a nagyszájú, szõke kisfiú? Azt hiszem, harmadikos...

- Nem, negyedikes. Már két napja nem látta senki.

- Két napja? És miért nem szóltak még???

- A diáktársai azt mondták, a gyengélkedõn fekszik. Meg akartam látogatni, de...

- De? - Phineas idegességében feldöntötte a tintásüveget.

- De mire sort kerítettem rá, hogy felmenjek, a diákok közölték velem, hogy már jobban van, és felment a klubhelyiségbe. Nem fogtam gyanút. És ma ugyanazt eljátszották. Csak a kis Millie megijedt, és sírva mesélte el nekem, hogy Richard eltûnt.

- És hova mehetett? Hol látták utoljára?

- Nem tudom. A gyerekek nem akarják elárulni.

- És Millie?

- Õ elárulná, de nem tudja.

Phineas egy pillanatig elgondolkozott, majd megkérte a házvezetõ tanárnõt, hogy vigye õt Richard barátaihoz. Potter eleget is tett a felszólításnak. Ahogy haladtak elõre a kihalt folyosókon, Phineas abban reménykedett, hogy a megérzései tévednek... Hátha nem oda ment... Hátha csak hazaszökött...

- Itt is vagyunk - a tanárnõ bevezette a férfit a bûbájtan terembe. - Ide zártam be õket, amíg felmentem Önért.

Potter professzor szigorúan végignézett a diákokon.

- Nos, talán az igazgató úr elõtt megered a nyelvetek...

A diákok idegesen fészkelõdtek a székeiken.

- Rendben - Phineas nyugalmat erõltetett magára. - Kérlek, mondjátok el, hol van Richard. Vagy, hogy hova mehetett, hol lehet. Segítenetek kell, hogy megtaláljuk.

A gyerekek mindegyike lopva a középen ülõ, fekete hajú fiú felé néztek. Phineas elkapta ezeket a pillantásokat. Odalépett a fekete üstök tulajdonosa elé, és megkérdezte:

- Hogy hívnak, fiam?

- Thomas Sheep, uram - kissé félszegen nézett az igazgató szemébe.

- Van egy olyan sejtésem, hogy te tudod, hova mehetett az a fiú.

- Nem, nem tudom, igazgató úr.

- De igen! Legilimentor vagyok. Ugye tudod,hogy ez mit jelent?

- Igen, uram... - a fiú hangja elhalóan csengett. Ezt a játszmát elvesztette.

- Remek... Szóval, hol van Richard?

- Hát... tu-tudja, igazgató úr... - dadogta a fiú.

- Ugye nem ment az erdõbe? - vágott közbe idegesen Phineas. De ahogy kimondta a kérdést, már tudta rá a választ.

- De... de igen... - felelte halkan Sheep.

- De hát hogy juthatott ilyen õrültség az eszébe?! Hiszen... Hiszen megmondtam, hogy az veszélyes!!!

- De uram, még két hét van teliholdig... - szólt közbe egy sápadt, szõke lány.

- Nem csak vérfarkasok lehetnek az erdõben! Tele van lidércekkel, mantikórokkal és még sorolhatnám! A vámpírokról nem is beszélve!!! Néhányan az erdõ szélén szoktak találkozni! - Phineasnak ez a vámpíros ötlet nagyon megtetszett. Nem is tudta, hogyhogy nem jutott eszébe az évnyitón. Talán akkor ez a Wood is a fenekén maradt volna...

A diákok láthatóan megrémültek a hallottaktól. Azután a sápadt, szõke kislány megszólalt:

- Nem tudtuk... Mi nem akartuk...

- Ti?! Timiattatok ment be az erdõbe?! - szûrte le Phineas a lány szavaiból.

- Hát.. ha úgy vesszük... - tétovázott Sheep.

- MIATTATOK?! - Phineason már teljesen eluralkodott a dühe. - Beszélj! Mit csináltatok? HALLJAM!

- Hát... végül is - kezdte megszeppenve Sheep. - Mi csak összevesztünk azon, hogy Richard olyan jó-e a való életben is, mint órán. És be akarta bizonyítani... Ezért ment be az erdõbe. Azt mondta, addig nem jön vissza, amíg valamilyen kézzel fogható bizonyítékot nem szerez a bátorságáról...

- Na és azt hogyan?

- Azt mondta, hogy valamilyen veszélyes lényt akar leteríteni. És annak elhozza majd a bundáját, vagy valami ilyesmi...

- De én mondtam neki, hogy ne menjen... - pityeredett el egy vörös hajú lány.

Phineas tehetetlenül nézett végig a diákokon. Nem tudta, hogy most mit mondjon nekik. A fejében már rémképek sora vonult fel arról, hogy mi is történhetett a fiúval...

- Nem ti vagytok a hibásak - mondta végül. - De nem értem, hogy hogyan juthatott annak a fiúnak ilyen az eszébe. Hiszen még gyerek! Hogy tudna elbánni egyedül akármilyen szörnyeteggel is?

- Richard mindig is túl sokat képzelt magáról. A kezdeti sikerek megrészegítették... - szólalt meg Mary Potter.

- De ennyire?!

- Tudja a gyermekek... - kezdte a házvezetõnõ, de a férfi félbeszakította.

- Igen, a gyerekek! Mindig azt hiszik, hogy õk mindig mindent jobban tudnak! De nem!!! És ezt nem is ismerik be! - Phineas újra tombolni kezdett.

- Igazgató úr... - Mary Potter kissé tétovázott. - Talán... talán kerestetni kéne Woodot...

Phineas úgy nézett a professzorra, mintha csak most vette volna észre.

- Igen... igen, igaza van - a férfi hangja üresen kongott. - Menjen, hívja össze a tanári kart!

- Igen, megyek - felelte a nõ ébredezõ bátorsággal.

Phineas a diákok felé fordult.

- Nem tudjátok pontosan, hol ment be az erdõbe? Melyik részén?

- Én láttam, amikor bement - mondta Sheep. - Ha akarja, odavezetem.

- Rendben. Gyere velem. De elõbb a tanáriba kell mennünk.

Phineas, oldalán Thomassal, kilépett a tanterembõl és elindult a tanári szoba felé. Útközben Phineas még mindig mérgelõdött.

"Nem igaz, hogy lehet egy gyerek ilyen önfejû?! Úristen! Mi van, ha rátalált a vízesésre?"

Phineas megrémült, és még gyorsabbra fogta a lépteit. Sheep már alig tudta követni.

A tanári kar már összegyûlt, mire odaértek, és csendben hallgatták Potter professzor tájékoztatását az eseményekrõl. Mikor befejezte, Phineas megszólalt:

- Rendben, jöjjenek utánam. Ez a fiú elvezet oda, ahol utoljára látta az elveszettet.

Elindultak, ki a kastélyból, az erdõ északi része felé. Már vagy fél órája gyalogoltak, amikoris Sheep hirtelen megállt.

- Itt vagyunk.

Phineas félve nézett az erdõ ezen szegletére. Utoljára Annal volt itt... Innen volt a legközelebb a vízesés...