Érdekes felfedezés várható...

- Ann! De jó, hogy látlak! - Phineas felállt íróasztala mellõl.

- Én is nagyon örülök neked! - Ann odament a férfihez, aki azon nyomban a karjai közé kapta. - Hé! Nem kapok levegõt!

- Bocs - Phineas elengedte, majd megcsókolta Annt. - De úgy hiányoztál!

- Nincs egy hete, hogy elkezdõdött a tanév...

- Nekem egy évnek tûnt...

- Phineas - Ann nevetett. Szerette, ha a férje bókolt neki, de ezt azért túlzásnak tartotta. - Egyébként milyen volt az elsõ pár nap?

- Jó. De jobb lett volna, ha itt vagy.

- Jaj, ne már! Komolyan kérdezem!

- Tényleg jó volt. Bár egy kicsit nehezményezték a diákok, hogy eltiltottam õket az erdõtõl.

- De tényleg - miért tiltott az erdõ? A kentaurok senkit sem bántanak! És az a hír a vérfarkasokról? Évek óta nem járt vérfarkas a környéken!

- Tudod, drágám, tényleg nincsenek vérfarkasok. De valamivel fedeznem kellett...

- Hogy mi?! Félrevezetted a diákjaidat? Milyen igazgató vagy te?

- Ann! Nem mondhattam meg nekik...

- Mit?

Phineas tétovázott. Láthatóan nem volt ínyére a téma, Ann elõtt azonban nem akart titkolózni.

- Inkább megmutatom... - mondta egy kis idõ múlva.

- Nem látni akarom!!! Mondd el! - Ann kezdett kijönni a sodrából. Phineas még soha nem látta dühösnek. Felesége mindig jó kedélyû volt, semmi nem tudta feldühíteni. Nem értette, hogy miért érdekli most a nõt annyira a diákok félrevezetése.

- Ann... ezt nem tudom elmondani, csak megmutatni... Ha tényleg tudni akarod, én elviszlek oda...

- Phineas... - Ann tehetetlenül nézett maga elé. - Na jó. Menjünk... És bocs, hogy úgy letámadtalak. Mostanában olyan feszült vagyok...

***

- Meddig megyünk még?

- Nemsokára odaérünk - Phineas eltolt egy tüskés ágat maga elõl.

- Már vagy egy órája megyünk... Au!

- Mi történt? - fordult vissza a férfi.

- Csak megbotlottam valamiben.

- Nagyon fáj?

- Nem, csak majdnem orra buktam.

- Megállhatunk pihenni, ha akarod... - Phineas aggódva nézett feleségére.

- Nem, menjünk csak tovább. Minél elõbb oda akarok érni. Nem tudom, miért kell ennek olyan messze lenni. De mi az? Nem hiszem el, hogy nem tudod elmondani...

- Lehet, hogy tudnám, de a látvány sokkal érthetõbbé teszi.

- Mit?

- Majd ha odaértünk, elmondom...

Ann kissé durcásan mászott le a domboldalon. Szeretett erdõben túrázni, de most az izgalom miatt - hogy mi is vár rá az út végén - nem tudta élvezni a menetelést. Ráadásul szinte rohantak a vadrózsabokrok és a fenyõk között, ami nem volt egy kellemes érzés.

És egyszerre csak odaértek. Phineas nem mondta, de Ann elsõ pillantásra tudta, hogy ide igyekeztek.

Elõttük egy tiszta vizû tavacska terült el, amibe a mögötte emelkedõ meredek, sziklás hegyoldalról víz zuhogott alá. A sziklák kiszögellésein néhol zöld növénycsomók díszelegtek, az életet adó tavacska partján pedig ezrével nõttek kis sárga és kék virágok. A lezúduló vízesés cseppjein megcsillant a fák koronáján átszûrõdõ napfény. A zord szigorú erdõbõl kiérve olyan volt ez a hely, mint egy kis sziget.

Annt elbûvölte a látvány, ugyanakkor felállt a hátán a szõr. Érezte ennek a helynek a mágikus kisugárzását. És a vízesés ködfátylán túl... mintha alakok mozogtak volna...

- Nos? Mit szólsz hozzá? - kérdezte Phineas.

- Ez... ez gyönyörû... - Ann nem is talált szavakat. - De emiatt tiltottad ki a diákokat?

- Hmm... nos, igen. Ez a hely nemcsak gyönyörû, hanem veszélyes is.

- De hát hogyan lehetne ez veszélyes? - Ann rámutatott a csillogó vízfátyolra.

- Nos... Hogyan is magyarázzam el neked... - Phineas eltûnõdött. - Talán te is érzed a vízesés által kibocsátott mágikus hullámokat...

- Igen, érzem.

- Ez azért van, mert ez egy... egy kapu.

- Egy kapu? - Ann értetlenül nézett Phineasra.

- Iiigen - nyújtotta el a szót a férfi. - Ez egy kapu egy másik világba.

- Neee... te be akarsz csapni...

- Dehogy akarlak. Látod azokat a mozgó alakokat?

- Igen - Ann elgondolkozott. Vajon tényleg igaz, amit a férje mond? - Azt akarod mondani, hogy azok egy másik világ tagjai?

- Ez csak az én véleményem. A vízesésen elvileg át lehetne jutni, de veszélyes. Mi van akkor, ha nincs visszaút?

Ann csak állt némán. Sohasem hitt abban, hogy létezhetnek más világok.

- De hogyan lehetne több világ? - kérdezte.

- Hát... Hogyan magyarázzam meg... - Phineas a fodrozódó víztükröt szemlélte. - Vegyünk például egy élethelyzetet. Feltesznek neked egy eldöntendõ kérdést. Amíg nem válaszolsz, a válasz lehet "igen" és "nem" is. De amikor kimondod. hogy "igen", akkor a "nem" lehetõsége szertefoszlik. De egy másik világban "nemet" mondasz. Így amikor kimondtad az "igent", létrehoztál egy másik világot, ahol a "nem" a válasz. De persze ez a magyarázat így nem igaz. Csak megpróbáltam leegyszerûsíteni.

- Aha... Értem. De mások is hisznek az elméletedben?

- Igen. Más világok létezésére már régóta van bizonyíték. Néha látni egy nem e világi várost a sarki fényekben, az Aurorában.

Ann nézte a lengedezõ virágokat.

- Te ugye hiszel nekem? - Phineas kérdõen nézett feleségére.

- Persze - felelte Ann, bár valójában nem tudta, mit higgyen.

- Maradjunk még? - kérdezte egy kis idõ múlva a férfi. Az ég addigra már vörösbe fordult.

- Nem, azt hiszem, ennyi elég volt.

- Rendben. Akkor menjünk.

Ann még hátranézett a vörösesen fénylõ víztükörre, de aztán elindult, ki az erdõbõl. A szíve mélyén talán sejtette, hogy nem ez volt az utolsó pillantás, amit erre a furcsán szép tavacskára vetett