Phineas bemutatkozik a nagyközönségnek...

Phineas az íróasztala fölé görnyedt. Arca fáradtsággal elegy izgalmat tükrözött. Holnap végre bemutatkozik, mint a Roxfort új igazgatója. Ez a gondolat büszkeséget ébresztett benne. Igaz, még csak páran tudtak igazgatói mivoltáról - mivel a felügyelõbizottság úgy gondolta jobb, ha a diákok és a szüleik csak az évnyitón értesülnek róla. Phineas nem tudta, miért ez a titkolózás, de nem igazán zavarta. Úgy gondolta, így még hatásosabb lesz a bemutatkozása.

- Édesem - szólt be az ajtón Ann, - indulnod kéne.

Phineas ránézett az órára. Fél négy volt.

- Igazad van. Még be is kell rendeznem az irodámat. De biztosan nem akarsz odaköltözni? Mert el tudom intézni...

- Biztosan. Phineas, a munka és a magánélet nem igazán fér össze - fõleg nem a Roxfortban. És különben is - nekem itt a helyem. Tudod, hogy nem hagyhatom ott a szerkesztõséget.

- Igen, tudom... De hiányozni fogsz!

- Jaj, te is nekem! - ölelte át Ann. - Nagyon!

Egy röpke percig csak álltak némán, egymás karjaiban. De aztán Phineas kibontakozott felesége ölelõ kezeibõl.

- Igazad van, készülnöm kéne...

Ann egy kicsit csalódott volt. Szeretett volna még Phineas karjai között lenni. De hát igaz, indulnia kell nemsokára...

- Várj, segítek! - szólt utána.

- Kösz, az jó lenne. Azt sem tudom, hol áll a fejem...

Fél öt körül Phineas már készen állt az indulásra.

- Mindjárt indulnom kell. Hol a seprûm? Á, kösz - szólt, mikor Ann odanyújtotta az eszközt. Phineas egy érzelemmel fûtött búcsúcsókot nyomott Ann ajkaira, majd átvetette lábát a Csillagfény L43-ason.

- Azért majd meglátogatlak - meglátogatsz?

- Persze, szívem. Ez természetes. Egy hétig nem bírnám nélküled... - mondta Ann mélyen a férfi szemébe nézve. Titkon abban reménykedett, Phineas még egy búcsúcsókot ad majd neki, de a férfinek nem állt szándékában.

- Hát akkor... - kezdett bele nagy nehezen Phineas - akkor... szia - fejezte be sután.

- Szia - mondta alig leplezett szomorúsággal Ann. Úgy tûnt, akar még valamit mondani, de hirtelen meggondolta magát. - Menj!... Na, indulj!

Phineas még egy hosszú pillanatig kedvesére nézett, de aztán elõvette pálcáját, s egy kacskaringós mozdulatot tett vele. A seprû vele együtt eltûnt. Ann érezte az elinduló seprû által kavart szelet. Tehát elment. És még csak el sem mondta neki...

***

- Csendet kérünk! Köszönöm - egy hosszú szakállú, õsz hajú aggastyán felemelte kezeit. - Én, a Roxfort igazgatóhelyettese büszkén jelentem be, hogy az iskola új igazgatója nem más, mint a tavaly még csak legendás lények gondozását oktató Phineas Nigellus professzor úr!

A pillanatnyi meglepett csöndet hatalmas tapsorkán követte - ami fõleg a Mardekár asztalánál dübörgött. Mindenki tudta, hogy Nigellus a Mardekárba járt hajdanán. És ezt a Mardekárosok érezték is, mikor órákat tartott.

- Köszönöm, köszönöm! - mosolygott Phineas felállva. - El sem tudom mondani, mekkora kitüntetés ez nekem...

A még hangosabbá váló taps azonban elnyomta a hangját. Egy ideig próbálta csendre inteni a diákokat, de kis idõ múlva belátta, hogy ez képtelenség. Leült hát és csak mosolygott.

Végül az igazgatóhelyettesnek sikerült csendre intenie a diáksereget.

- Igen, Phineas Nigellus professzor úr meg is érdemli ezt a tapsot, mivel egy nem kis próbát kellett kiállnia, hogy az igazgatótok lehessen.

Újból kitört a tapsvihar. Az elõzõ igazgatót egy diák sem szerette, így örömmel fogadták a váltást - habár Phineast a Mardekár tanulóin kívül nemigazán kedvelték a diákok, nem is gyûlölték úgy, mint az elõzõ igazgatót.

A tanári kar feladta, és inkább a vacsorával próbálták meg elvenni a diákok kedvét a hangoskodástól. Ez a taktika elég jól bevált.

- Szerinted mit fognak szólni az intézkedésedhez? - kérdezte Oze McFloyd, az õsz igazgatóhelyettes.

- Bizonyára nem fognak örülni neki. Bár a biztonságuk miatt kell eltiltanom onnan õket. De tudod milyenek a gyerekek - utálják, ha szabályok közé skatulyázzák be õket, még akkor is, ha azt a szabályt akkor sem szegnék meg, ha nem lenne.

Közben a vacsora a végéhez közeledett. Mikor az utolsó kanálcsörrenés is elhangzott, Phineas újra szólásra emelkedett.

- Miután mindenki jóllakott, szeretnék bejelenteni egypár dolgot. Nos, a házirendet nem szajkóznám, mert ha jól tudom, tavalyelõtt mindenki kézhez kapott egy példányt - Phineas mosolygott néhány diák arckifejezésén. - Csupán egy új szabály van. Biztos sokan fel fognak hördülni, de a ti biztonságotok miatt lép érvénybe. Szóval... - Phineas egy kis erõt gyûjtött - A kastély melletti erdõ tiltott terület, mivel eléggé veszélyes hely lett, mióta pár vérfarkas oda jár teliholdkor. Persze, nem ez az egyetlen veszély ott. A kentaurok is eléggé szeszélyesek tudnak lenni...

A diákok izgatott sugdolózásba kezdtek. Mindegyikük tudta, hogy az erdõ veszélyes terep - de a legtöbben ezt izgalmasnak tartották, nem pedig ijesztõnek. Akik bemerészkedtek már oda, nemigen találkoztak a kentaurokon kívül más élõlénnyel. Azok pedig ügyet sem vetettek rájuk - csak a csillagok érdekelték õket. Így nem igazán értették új keletû igazgatójuk félelmét. Igaz, a vérfarkasok szörnyen veszélyesek, de amúgy semmi ijesztõ nincs az erdõben. Elég lenne, ha csak telihold idején lenne tiltott a rengeteg.

- Szóval - folytatta Phineas - minden diákot megkérek, hogy kerülje el az erdõt. És hogy mindig emlékezzetek erre a szabályra, az erdõ neve legyen ezentúl Tiltott Rengeteg. Egyébként pedig minden tanulónak jó tanévet kívánok. Most igyekezzetek a hálótermekbe. Köszönöm.

***

Phineas örömmel vette birtokba a Roxfort igazgatói irodáját.

- Nem is sikerült olyan rosszul a bemutatkozásom - mondta magában. - De eléggé kimerültem...

Azzal el is ment lefeküdni. Az ágyban azért utoljára még felidézte a tapsvihart, ami fogadta. Szája mosolyra húzódott, majd elnyomta az álom...