Ez a történet egy Sarah nevű lányról szól, aki egy sötét élményekben gazdag este után a magyarországi Chant Mágusképzőből átkerül a Roxfortba... Ez az első törim, aminek csináltam eseményvázlatot... :DDD Jó olvasást!

Egy barna hajú, zöldesbarna szemû lány ült az elsõ emeleti szobája ablakában, és nézte az üveget verõ esõcseppeket. Egy fülledt, nyári napot követõ este volt. A lány ma ünnepelte a tizennyolcadik születésnapját, de valahogy minden közbeszólt ellene... Az idõjárás... Az idegesítõ rokonok... Ráadásul nem örülhetett a szabadságának, a tanulmánya végének, ahogy õ azt tizenegy évesen elképzelte magában. Az elmúlt fél évet kómában töltötte, mert egy ismeretlen vírus támadta meg a testét, amivel még a legügyesebb gyógyítók sem tudtak elbánni - a lány maga lábalt ki a kórból - közel egy hónapja, hogy felébredt. És - mivel majdnem egy teljes szemesztert hiányzott a Székesfehérvár melletti Chant Mágusképzõ Szakiskolából - évet kell ismételnie.

Sarah Goodkind - mert így hívták a lányt - most felállt, kinyitotta az ablakot és kidugta rajta a fejét. Szerette az esõ szagát, és most valahogy jól is esett neki a víz hûvös érintése a bõrén. Kissé kimelegedett a vitában, amit anyjával folytatott - ugyanis vacsora közben újra felmerült a kérdés, hogy Sarah nem fejezhetné-e be külföldön az iskolát, de Mrs Goodkind hallani sem akart róla.

"Szép is lenne! Miért akarsz tõlünk elmenekülni?... Különben is, már nincs idõ téged átiratni..."

Azért jól esett volna, ha legalább megpróbálod... - mosolygott magában keserûen a lány. - Nem értem, miért kell ennyire félteni... Már egy éve hivatalosan is felnõtt vagyok, mégsem maradhatok el a barátaimmal esténként tizenkettõnél tovább... Most meg ez... Miért nem tanulhatok valami normális suliban? Mert ez a Chant egy rakás szar... Néha az az érzésem, hogy én sokkal többet tudok a drágalátos professzoraiknál... - gúnyosan felhorkantott. Eszébe jutott a tavaly év elején történt eset, amikor Mittchell professzor - aki a gyógymágiát oktatta nekik - felcserélte a kötözõ bûbájt az amputáló bûbájjal... Rémes látvány volt... Még most is beleborzongott, ha rá gondolt...

- Kétbalkezes tanárok... - horkantotta. A zivatar kezdett elállni. A lány elõvette a pálcáját, és megszárította vele a haját.Még szerencse, hogy itthon is varázsolhatok. Legalább nyáron tudok gyakorolni... Mert mostanság eléggé elkél... Már több mint egy éve hivatalosan is bejelentették: Voldemort visszatért. Bár elõtte is mondogatták, de senki nem hitte el Dumbledoréknak... Én sem voltam benne biztos... De abban igen, hogy Dumbledore nem szenilis! És hogy Harry Potter õrült lenne...Cccc...

Az esõ addigra teljesen elállt. Sarah bambán, üres fejjel bámulta a sarkon álló lámpaoszlopot. Utálta, mert mindig elvakította, ha arra nézett - pár méterre volt ugyanis az ablakától. Most viszont hirtelen kialudt a fénye...

Ha nem érezném, hogy a hátamon feláll az összes szõr, még örülnék is, hogy tönkrement az a szar... - gondolta. - De biztosan tudom, hogy valami mágikus okból kifolyólag aludt el...

A lány lassan, felemelt pálcával becsukta az ablakot... Hirtelen kialudt az utca túloldalán lévõ lámpa is... Aztán a következõ... és még egy... Így ment ez, amíg teljes sötétség nem borult az utcára... Sarah-t csak az zavarta, hogy még az elsõ lámpa kialvása után látott egy fekete taláros alakot az utcán... És annak az embernek nem volt arca...

Mi a franc van itt? Ki lehetett az a varázsló? És - Sarah-t ez izgatta a legjobban - Kit keres?

A lány elkezdett hátrálni a szoba ajtaja felé... Jobb, ha szólok anyáéknak... Talán õk tudják, ki volt - mi volt... Bár én is sejtem, de adja az ég...

Zajt hallott lentrõl... Mintha valaki fellökött volna egy üres tejespalackot...

Biztos csak Pamacs - hitegette magát (Pamacs a macskája volt; egy gyönyörûszép karthauzi nõstény).

Ekkor azonban egy nõi sikoltást hallatszott fel a földszintrõl.

- ANYA! - ordította, majd rohanni kezdett lefelé. Ekkor egy férfi is megszólalt, de Sarah nem értette, mit mond. A lány megbotlott az egyik elhagyott ajándékában, és legurult a lépcsõn... Egyenesen az utcán látott fekete taláros alak lábaihoz...

Miközben a fájós vállát tapogatta, a férfi megragadta õt a hajánál fogva, és bal kézzel felemelte... A fekete talár ujja kissé felcsúszott a kezén, és Sarah megpillantotta azt, amit a legkevésbé sem akart látni... A férfi karján egy tátott szájú emberfej volt, aminek nyelv helyett egy kígyó lógott ki a szájából... A Sötét Jegy... Ez egy halálfaló... És most meg fog ölni... Sarah becsukta a szemét, és várta az átkot... Ekkor azonban beléhasított a gondolat: Ez az ember megölte az anyámat!!!... De engem nem fog! Megbosszulom!!! Minden erejével koncentrált a varázslatra... És sikerült! A halálfaló elengedte, mintha áramot vezettek volna Sarah testébe.

- Te szemét!!! Most megkeserülöd!!! - ordította a lány, és felvette a földrõl a gurulás közben elveszített pálcáját. - Crucio! - kiáltotta az elsõ varázsigét, ami eszébe jutott. A halálfaló nem számított a lány ellenállására, ezért telibetalálta az átok... Sarah minden idegszálával arra összpontosított, hogy az átok mûködjön - és mûködött is! A férfi fetrengett a földön és ordított kínjában... A lány csodálkozott, hogy el tudta végezni ezt a varázslatot, hiszen csak egyszer olvasott róla, a suli könyvtárában...

Ekkor azonban valami elemi erõvel a falhoz préselte... Hirtelen nagyon forró lett mindene... Aztán ernyedten hullott a padlóra... Nem volt teljesen eszméleténél, de látta, ahogy a férfi feltápászkodik...

Õ volt? Õ tette ezt velem? Kérdésére választ kapott - a képbe belépett egy másik fekete taláros, de ez valamivel magasabb és soványabb volt az elõzõnél... Sarah látta a kezét... Pókszerû ujjak, hullafehér bõr... Halványan hallotta, ahogy a magas korholja az alacsonyabbat... Sõt, egyre tisztábban látott és hallott... Múlik az átok hatása...

A magas ekkor kegyetlen hangon megszólalt. Ajkát egy ismerõs átok hagyta el:

- Crucio!

Sarah összerezzent a félelemtõl, de nem õt célozta az idegen... Hanem a társát... Az a fájdalomtól ismét vonaglani kezdett, s a másik vigyorogva nézte... Sarah oldalról látta a szemében ülõ kéjt, ahogy a kínlódó férfira nézett... A lányt émelyítette a magas férfi jelenléte és kisugárzása... Gyomra felfordult, ha a csillogó, vörös szemekbe nézett...

El kell tûnnöm innen, amilyen gyorsan csak lehet! Megpróbálta megmozdítani a karját - sikerült. A lába viszont még nem engedelmeskedett. A francba!!... Mindegy... - azzal elkezdett hason csúszni a porban...

- Nem mész te sehova! - hallotta a hangot. Valami láthatatlan erõ ismét felkapta, és a falhoz csapta. Ezúttal azonban nem kábult el. A magas férfi abbahagyta a másik kínzását, és a lány felé lépett. Sarah lesütötte a szemét, mert félt, hogy elhányja magát, ha ránéz arra az "ember"-re... Talán nem is volt ember... Semmi nem volt benne, ami emlékeztette volna a lányt egy emberi lényre...

Sarah megremegett, amikor megérezte a hûvös kéz érintését az állán... A férfi azt akarta, hogy a szemébe nézzen... A lány engedte, hogy felemelje a fejét...És szembetalálta magát a vöröslõ szemekkel...

- Ügyes lány... Nem kellett volna kísérleti nyúlnak használni... Egyébként sem értem, hogyan élhette túl... Hmm... - a férfi elengedte Sarah állát, és közelebb hajolt hozzá. - Nem akarsz beállni a halálfalóim közé? Voldemort nagyúr megfelelõnek tart... Ne hagyj ki egy ilyen alkalmat...

A lány még mindig remegve, de mélyen belenézett a vörös szempárba...

- Soha... - suttogta, és várta a halált.

- Ne utasíts vissza! Nagyon bánnám, ha egy ilyen tehetség kárba veszne... - gonosz vigyorra húzta a száját.

- Soha... - ismételte Sarah. Becsukta a szemét, hogy ne kelljen belenéznie az utálatos szemekbe.

- Te akartad... - suttogta a fülébe Voldemort. Felemelte a pálcáját, és Sarah-ra szegezte. - Viszlát, Sarah!

NEM! Nem fogok itt ülni, és várni a halált! Legalább küzdök az életemért! Vesztenivalóm úgy sincs...

- Avada Kedavra! - mondta Voldemort, de az átok nem talált célba - Sarah elgurult a zöld fénysugár útjából.

- Stupor! - kiáltotta, s indított el a Sötét Nagyúr felé egy kábítóátkot. A fekete démon könnyûszerrel hatástalanította, és lefegyverezte Sarah-t.

- Tetszel nekem!... Nem adod könnyen a bõröd... Az ajánlatom még mindig fennáll!

- SOHA! - ordította Sarah. - SOHA NEM LESZEK HALÁLFALÓ!!!

- Hát rendben... Avada Kedavra!

Sarah védekezõen maga elé emelte a kezeit, elugrani már nem volt ideje... Szívében a félelem a tetõfokára hágott... Hallotta, ahogy a halálos átok suhan felé... Hallotta Voldemort eszelõs kacaját...

Az átok a földre lökte... De Sarah még élt! Nem tudta elképzelni, hogyan lehetséges, de megúszta az Avada Kedavrát... Úgy látszott, Voldemort sem...

- Nem tudom, hogyan csináltad ezt pálca nélkül... Valamiféle védõvarázslat lehetett... Mindegy, a következõt nem úszod meg!! Avada... - Sarah azonban egyet suhintott a kezével, és Voldemort pálcája kihullott gazdája kezébõl... Nem tudta, hogy varázsolhat pálca nélkül, de bátorsággal töltötte el új képessége... Voldemortot pedig félelemmel...

A lány a pálcát felrepítette az emeletre, majd futni kezdett, ki az utcára... Voldemort valószínûleg követni fogja... Mit fogok én akkor csinálni? Valószínûleg így is le tud szerelni... És akkor végem...

Végigrohant a sötét utcán, de alighogy befordult a sarkon, beleütközött valami puhába... Valami fehérbe...

- Á, Sarah, magát keresem! - mondta a fehér szakállas öregember angolul.

Még szerencse, hogy beiratkoztam nyelvtanfolyamra... - gondolta Sarah.

- ... Remélem nem késtem el... - nézett a lány szemébe Dumbledore. - Óóóó... mondta aztán... De igen... Nagyon sajnálom az édesanyjával történteket... - mondta részvétteli hangon, majd átölelte a lányt.

Sarah úgy érezte, nem bírja tovább... Már épp kisírta volna magát az õsz varázsló vállán, amikor ismerõs hangokat hallott... Újra azt a kegyetlen hangot...

- Dumbledore! - mondta Voldemort felismerve a szikár alakot. A háta mögött halálfalók tömege állt. Lehettek vagy húszan.

- Nono Tom! Két tucat egy ellen? Ez még rád sem vall...

- Amint észrevettem, ketten vannak! - mondta Voldemort fanyar vigyort erõltetve az arcára.

- Igen, igen... Mostmár... - mosolygott Dumbledore. - De ezt te nem tudtad még, mikor összeszedted a híveidet...

Dumbledore elengedte Sarah-t, és a háta mögé tolta. A lány tekintete ide-oda cikázott a két hatalmas mágus között... Szeretett volna segíteni Dumbledore-nak...

A pálcám! Otthagytam a pálcám!... Mondjuk anélkül is tudok varázsolni... De vajon minden varázslat megy nélküle? Mi van, ha nem?! - rémült meg. - És tudom, hogy Dumbledore nagy mágus, de ennyi varázslóval õ sem tud elbánni egyedül... Nem mintha én olyan sokat számítanék...

Miközben Sarah lázasan gondolkodott, a halálfalók - élükön Voldemorttal - támadásba lendültek. Csak úgy záporoztak az átkok. Dumbledore hevesen védekezett, de látszott, hogy ez "veszett seprû nyele", hiszen támadásra nincs ideje...

Segítek neki! Hiszen egyszer már sikerült... De nem tudom, hogyan... Megpróbált összpontosítani... Egy halványkék burok rajzolódott ki Dumbledore körül, és Sarah boldogan nyugtázta, hogy sikerült a varázslat...

Az õsz mágus elismerõen nézett Sarah-ra, majd hirtelen behúzta a burokba. Abban a pillanatba egy zöld átok verõdött vissza a pajzsról, épp a lány orra elõtt. Ez meleg volt...

- Sarah...Tudsz hoppanálni? - kérdezte Dumbledore, miközben egy kábítóátkot küldött az egyik halálfaló felé.

- Nem... Anya nem engedte, hogy megtanuljam... - mondta szomorúan a lány.

- Talán...talán sikerülni fog... Figyelj, képzeld magad elé a Foltozott Üstöt... Biztos láttad már valamelyik itteni újságban...

- Igen, láttam - sietett a válasszal Sarah.

- Amikor szólok, minden idegsejteddel koncentrálj egy nagy, vörös csõre, ami beszippant, és odarepít... Rendben?

- Igen... De mi van, ha nem sikerül, és amputtoportálok?Vagy mi?

- Sikerülni fog... Csak kapaszkodj belém... Én is hoppanálok, segíteni foglak...

- Oké... De akkor el kell engednem a védõpajzsot...

- Igen... Kockáztatnunk kell... De sikerülni fog... Sikerülnie kell... Figyelj, háromra! Egy.... Kettõ... HÁROM!

Sarah belekarolt a mágusba, és úgy tett, ahogy az kérte... Érezte, ahogy száguldanak téren és idõn túl... Kissé megijedt a furcsa, új érzéstõl, de mivel minden testrészét érezte - tehát egyet se hagyott hátra -, úgy gondolta, nem kell félnie tõle. Baromi jó!

Egy pillanat alatt ott is voltak az említett kocsma elõtt. Pont olyan, mint a képeken... Még szerencse! - gondolta aztán, mivel úgy gondolta, a "másság" kissé veszélyeztette volna a hoppanálás sikerét. De jó! Tudok hoppanálni!!!

- Megérkeztünk - jelentette be -feleslegesen- Dumbledore. - A Foltozott Üst... Azt hiszem jobb, ha mégsem itt szállsz meg... Tudod mit? Mindjárt kezdõdik a tanév, úgyhogy akár be is költözhetnél a Roxfortba... Az az egy hét...

- A... Roxfortba? - kérdezte meglepve Sarah. - Úgy érti...?

- Igen, pontosan úgy értem - mosolygott az igazgató. - A dolgaidat majd beszerzi valaki más... Te pihend ki magad, jó? Várj csak... - azzal elõvett egy felnyitott citromporos tasakot. - Hát... Most jobb nincs... Transportus! - a zacskó kékes fénnyel felizzott. - Ez elvisz a Roxfortba, a Sötét Varázslatok Kivédése tanár szobájában fogsz aludni - majd késõbb beoszt a Süveg... Hmm... most hogy így eszembe jutott... Ki fogja tartani az SVK-t? - mondta elmélázva. - Ja igen... Fogd meg ezt! - odanyújtotta a lánynak a citromporos tasakot. - Három, kettõ, egy...

És Sarah már utazott is a Roxfort felé...