HALÁLESŐ

Lucius Malfoy áll kint a temetőben egy csomó sírkő társaságában. Két fiatal halálfaló messziről figyelte. Az egyik megkérdezte a másikat, mi történt, hogy történt, hogy azokat a varázslókat, akiknek ott a sírkövük, meg tudták ölni. Hiszen a “hatalmas Dumbledore” és Harry Potter is köztük van! A másik pedig elkezdte mondani, amit ő is a Fehér mágia végleges bukásá-ban olvasott:

“Kint esett az eső: kip-kop... Kopogott a tetőn. Egy szőke alak az ablakon kinézett, és gondolataiba mélyedt. Hosszan és mélyen gondolkodott.

- Vajon hogyan lehetne... Vajon hogyan... – hajtogatta egyre. – A Sötét Nagyúr hálás lenne, és én lennék a legnagyobb halálfaló. De egyszerűen nem tudom, hogyan lehetne... Pedig úgy érzem, itt van a kezemben a megoldás, csak nem jut eszembe! – Lucius Malfoy dühösen az asztalra csapott, és nagyot káromkodott.

- Apa, mi az? – a tejfölszőke Draco jött be a szobába.

- Hagyj, Draco, tudod, hogy utálom, amikor a gondolataimat megzavarják.

- Már megint azon tűnődsz, hogyan pusztítsátok el Nagyszáj-Pottert, igaz?

- Kuss, Draco! Menj ki innen!

- De apa...

- Azt mondtam, menj ki! – az idősebb Malfoy dühösen fia felé fordult. –Ezerszer elmondtam, te még túl fiatal vagy ehhez. Majd ha halálfaló leszel, beleütheted az orrod a dolgainkba – addig nem!

Draco elgondolkozva nézett apjára... Talán ha bejönne... De mégis, ez olyan hülye ötlet! Semmi mágikus alapja, csak véletlenül hallotta meg még régen, bájitalóra előtt... Ráadásul a sárvérű Granger szájából hangzott el... Úúú, az nem lehet, hogy egy sárvérű szavaira alapozva próbálják megölni Harry Pottert! Ez annyira nem illik az aranyvérű családok sarjaihoz...

- Draco, mit mondtam? Menj már innen! Inkább tanulnál. Nem igaz, hogy az a sárvérű még mindig jobb nálad! Az egész családra szégyent hozol!

- Apa... –kezdte Draco, de aztán mégis meggondolta magát.

- Igen?

- Nem, semmi.

- Akkor menj már innen!

Draco gondolkozott, aztán kiment a szobából. Nem tudta, jól tette-e, hogy nem mondta el apjának... Talán mégis igaz. Hirtelen visszafordult, és benyitott a szobába... Ott azonban apja már nem egyedül volt...

- Ő a fiad, Lucius? Szép szál legény már... Akár be is állhatna közénk.

- Draco, megmondtam, hogy ne gyere ide be!!! – Lucius Malfoy teljesen kikel magából. – Tudod, hogy...

- Ne, Lucius! – Voldemort Draco felé fordul. – Nos, úgy tudom, eléggé vallod az eszményeinket, és nem vagy ügyetlen a pálcával sem. Egy kérdésem lenne: lennél-e halálfaló?

Draco meg sem tudott szólalni. Aztán pár másodperc késéssel:

- Én szívesen lennék, uram... De apa azt mondta, túl fiatal vagyok.

- Á, csak nem félted fiacskádat, Lucius? Talpraesett gyerek, nem kell félteni... Bár Féregfarkot se kell félteni, pedig milyen egy ostoba és ügyetlen fickó. De ez most nem jön ide. A fiad sokkal többre fogja vinni, mint Féregfark. Most pedig, fiam, egy próbatételt kell kiállnod. Nem lehet akárki halálfaló. Először is kérdeznék valamit.

Draco tudhatta volna, hogy nem lesz ilyen egyszerű. Ez volt minden álma, de most mégis ette magát, miért kellett visszajönnie egy ilyen ostoba ötletért, amit ráadásul Grangertől hallott... De most már nem volt menekvés.

- Úgy látom, van ötleted Potter meggyilkolásával kapcsolatban. Halljuk.

Draco meglepődött. Vajon honnan tudja? Aztán eszébe jutott, hogy ez az alak mégiscsak a Sötét Nagyúr. Előtte pedig bizonyára nincsenek titkok. Elég bizonytalanul kezdett bele:

- Hát igazából nem tudom, működne-e. Ráadásul egy sárvérűtől hallottam...

- Nem baj. Mond csak, Draco. Nem hinném, hogy a világ legnagyobb ostobaságát mondanád – az első három helyet már lefoglalták Féregfark hülyeségei.

- Igen, uram... Tudja, hallottam egy olyan bájitalról, amihez kell valami az áldozatból...

- Százfűléfőzet? – kérdezett közbe Lucius Malfoy.

- Lucius! Hagyd, hadd beszéljen. Igen, Draco?

- Szóval valamiféle méreg, vagy olyasmi. Bőrön keresztül is hat. De csak azt mérgezi meg, akinek a darabjai benne vannak. Gondoltam rá, hogy az esőbe...

- Briliáns! Akár végig is nézhetjük, hogyan hal meg az esőtől, mi nem halunk bele. A fiad egy igazi zseni, Lucius! Draco, örömmel tudatom, hogy halálfaló lettél. Első feladatod, hogy szerzel egy darabot Harry Potterből és... Dumbledore-ból. Elhozod nekem két héttel a második félév kezdete után a Szellemszállás mögé. Azután pedig megfőzöm a főzetet. Csupán a receptet kéne odaadnod.

- Szerencsére még mikor hallottam, megszereztem a receptet. – mondta büszkén Draco - Csak az a baj, hogy eléggé régi recept és nem tudom, mit jelent.

- Erre neked ne legyen gondod. Én majd elintézem. Ha megszerezted, majd a Jegyet is megkapod, és örökre a halálfalókhoz fogsz tartozni. De ha nem sikerül...

Azzal dehoppanált.

Miután elment, Lucius némán maga elé nézett.

- Apa...

- Hagyj, Draco. Megmondtam, hogy ne gyere be! Most pedig tűnj innen!

- Nem is vagy büszke rám?! Végre halálfaló lettem!

- TŰNJ INNEN!

Draco sértődötten kiment a szobából. El sem tudta képzelni, miért nem volt rá apja büszke. “Hiszen mindig azt mondogatta, hogy sosem fogok bekerülni a Sötét Nagyúr seregébe! Most pedig, hogy bekerültem, mérges rám! De hát miért?”

Draco nem tudhatta, hogy apja milyen kínokat élt át, hogy egyetlen fia, aki még tizenhét sincs, gyakorlatilag köztes életveszélybe került azzal, hogy halálfaló lett.

Draconak volt is egy terve, hogy szerezzen Harry Potter-darabokat, viszont hogy Dumbledore-tól miként szerez majd valamit... Mindegy. Ezzel még nem kellett törődnie. Előbb legyen meg a Harry-darab, majd aztán kell gondolkoznia Dumbledore-on.

Egyszerű volt a terve: párbajra hívja Pottert, és majd közben kialakul, hogyan szerez belőle valamit. Tudta, hogy Harry mindig a Roxfortban tölti a karácsonyt (ami most nem fehér, inkább lucskos volt), és erre alapozott mindent. Úgy gondolta, elég csak visszamennie a Roxfortba. De sajnos Harry Potter nem volt a Roxfortban. Így meg kellett várnia a téli szünet végét. De akkor keményen nekirontott.

- Hé, Potter, te ragyásfejű! Fogadjunk, hogy olyan béna vagy, hogy még engem sem tudnál legyőzni párbajban! El sem tudom képzelni, hogyan menekülhettél volna meg a Sötét Nagyúrtól... Tuti kamu az egész. Fogadjunk, még soha életedben nem láttad!

- Fogadjunk? És mikor? –felelte Harry felbőszülten.

- Most rögtön. A trófeateremben. De csak mi ketten. Még segédek sem lesznek.

- Rendben.

Azzal mindketten felmentek a terembe, és felvették a szokásos állást. Kezdetét vette a harc.

- Stupor! – kiáltott Draco. Harry viszont résen volt, és kikerülte az átkot, majd így kiáltott:

- Obstructo!

Draconak is sikerült hárítania az utolsó pillanatban. Majd eszébe ötlött egy régi jelenet... Elterelésnek nem rossz.

- Serpensortia! – kiáltotta. Egy nagy kígyó csusszant ki a pálcája végéből. Harry már tudta mit kell tennie, nem úgy, mint másodikos korában.

- Finite Incantatem! – de miközben kimondta, Draco sem volt tétlen. A trófeaterem egyik sarkában egy régi, de éles kard állt – Draco már az előbb észrevette -, ezt most Harry felé röptette azzal a céllal, hogy megsebesítse. Így hozzájuthatott volna a véréhez. Sajnos azonban Harry még időben elhajolt, így csak a haját rövidítette meg Draco a karddal. Draco már épp készült kimondani a halálos átkot (eléggé kijött a béketűrésből), amikor Harry barátai berontottak a terembe, hogy segítsenek neki.

- Látom segítség nélkül nem megy... – mondta gunyorosan Draco. Azzal újra támadásba lendült, de Ron és Hermione fenyegetően rászegezték pálcájukat. Draco nem tudott mit tenni. Túlerőben voltak...

- Harry gyere, menjünk. – mondta Hermione.

- De... – kezdte Harry.

- Nem, gyere! Ne foglalkozz vele!

Azzal elmentek.

Draco nem tudta, most mihez kezdjen. Nem sikerült még egy kis darabot sem megszerezni Potterből... Hacsak... Hirtelen ötlettel odarohant arra a helyre, ahol az előbb Harry állt. Jól gondolta... Volt ott még pár hajszál... A bájitalba ez is jó lesz.

- Akkor Dumbledore-ból is elég egy hajszál... – suttogta. Azzal elindult a mosatlan felé...

- Vajon az igazgató is a házimanókkal mosatja a szennyesét? Mert ha nem, nem tudom, mit csinálok... De nem, szerencsém van. Ez Dumbledore süvege. Más ilyet nem hord. És van is rajta egy hosszú ősz hajszál: ez csak Dumbledore haja lehet.

- Megvannak a darabok, amit kért, Nagyúr. – mondta Draco, mikor a megbeszélt helyre ért, és ott találta Voldemortot. – Egy hajszál Pottertől és egy Dumbledore-tól.

- Remek, Draco! Segítségeddel vége Dumbledore-nak és Harry Potternek. Jutalmul beveszlek a seregembe, és még hozhatsz pár hajszálat, ha van olyan, akit holtan szeretnél látni...

Draco tudta is, kinek a hajszálát fogja elhozni... Sőt, már előbb gondolt rá. Ezért lopta el Hermione fésűjét... De azon nem csak Hermione haja volt. Még Viktor Krumtól kapta a téli szünetben...

Két hét múlva elkészült a halált hozó főzet. Éppen esős idők jártak, úgyhogy időjárás változtató varázshoz sem kellett folyamodniuk. És az egyik pénteken a Roxfort közelében felforralták a főzetet, hogy felhő váljék belőle...

Voldemort hatalmas sereggel a Roxforthoz indult, hogy egyrészt kicsalogassa Dumbledore-t és Harryt, másrészt tanúja legyen haláluknak. Számítása bevált: Dumbledore a Főnix Rend tagjaival együtt kivonult a Roxfort elé, Harry pedig meggondolatlanul követte őket... Aztán pedig őt a barátai... Mind meghaltak. Voldemort pedig győzelmet aratott a Főnix Rendje fölött.”

Mikor befejezte a történetet, a másik mélyen hallgatott. El sem tudta képzelni, hogy az eső ilyen ártalmas is lehet...